program


EKMK MIKULÁS - MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ ZENEKAR KONCERTJE

EKMK MIKULÁS - MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ ZENEKAR KONCERTJE

Ki mondta, hogy a Mikulás csak a gyerekekhez jön el?
Szeretettel várjuk 16 éven felüli közönségünket egy fergeteges hangulatú Mikulás-bulira!

EKMK MIKULÁS – MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ

Ki mondta, hogy a Mikulás csak a gyerekekhez jön el?
Szeretettel várjuk 16 éven felüli közönségünket egy fergeteges hangulatú Mikulás-bulira!

A Maszkura és a Tücsökraj Zenekar 2007-ben alakult az erdélyi származású énekes-harmonikás-dalszerző Maszkura és négy fiatal jazz-zenész összefogásával.  Muzsikájukat jazz-popnak nevezik, melyben helyet kap a swing, a latin, a hip-hop, a funk, sőt még a csárdás és a magyar nóta is.

A cilinderes frontember önkifejező, szókimondó szövegeihez egyedi hangzásvilágú, fülbemászó dallam társul. 

A csapat 2016-ban és 2018-ban is sikerrel szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Legismertebb számaik: Lady Maga, Pesti nők, Tiszta gyümölcs, Szégyentelen, Ki van festve, Nagybetűs szavak, Kérlek, így szeress.

PÅ PLAKATEN


2017-ben megjelenő harmadik nagylemeze a “Swing Karácsony”, amellyel most az egri lakosoknak is…